A mi kis falunk szereposztás – Itt a teljes szereplőlista

a-mi-kis-falunk-szereposztas

A mi kis falunk szereposztás:

A mi kis falunk egy rendkívül közkedvelt magyar vígjátéksorozat, amely 2017 óta szórakoztatja a hazai nézőket. Kapitány Iván nagyszerűen dolgozta át a szlovák Horná Dolná című sorozatot, és Pajkaszeg hamarosan a magyar tévénézők egyik kedvenc fiktív falujává vált.

A sorozat sikerének kulcsa a szerethető, humoros karakterekben, a falusi élet bájos és olykor kacagtató pillanataiban, valamint a kiváló színészi alakításokban rejlik. A történet helyszínei, Pilisszentlélek és a Dédai-tó, gyönyörű környezetet biztosítanak a cselekményhez, tovább fokozva a sorozat hangulatát.

Az RTL Klub kezdetben csütörtök esténként, később pedig szombatonként tűzte műsorra, és a népszerűsége azóta is töretlen. Ez is bizonyítja, hogy a nézők rendkívül ragaszkodnak Pajkaszeg lakóinak történeteihez.

A sorozat nemcsak Magyarországon aratott sikert, hanem Romániában is nagy népszerűségnek örvend. A szlovák eredeti mellett ez az egyetlen olyan adaptáció, amely elnyerte a szlovák alkotók elismerését.

A mi kis falunk igazi gyöngyszem a magyar televíziós palettán, és remélhetőleg még sok évadon át garantálja a felhőtlen szórakozást a közönség számára.

Érdekességek:

  • A sorozatot eredetileg három évadra tervezték, de a hatalmas sikernek köszönhetően további évadokat is berendeltek.
  • A forgatások elsősorban Pilisszentléleken és a Dédai-tónál zajlanak, bár időnként más helyszíneken, például Budapesten és Esztergomban is felvesznek jeleneteket.
  • A főszereplők az évek során valódi sztárokká váltak, és számos egyéb produkcióban is feltűntek.
  • A mi kis falunk több elismerést is bezsebelt, köztük a Magyar Televíziós Díjátadó legjobb vígjátéksorozatnak járó díját.

A mi kis falunk szereposztás – Főszereplők

a-mi-kis-falunk-szereposztas-2
A mi kis falunk szereposztás / Fotó: RTL

 

Szereplő Színész Megjegyzés Évadok
Füleki Károly Csuja Imre A falu polgármestere. Sunyi, kapzsi és lusta, de alapvetően egy jólelkű ember, aki tényleg szívén viseli a falu sorsát. Folyton újabb briliáns ötletekkel rukkol elő, amitől a falu híresebb lehetne, ám piszlicsáré megvalósítási módszerei miatt ötletei a visszájára fordulnak, és ezt a környezete szenvedi meg. Kedvenc időtöltése a horgászat, jobban szeret a tó partján ülni, mint a hivatali székben. 1–
Szabó Erika Lovas Rozi A polgármester asszisztense, a falu ügyeinek tényleges intézője. Gyakorlatias, precíz és leleményes, időnként viszont elviselhetetlenül arrogáns és makacs. Több-kevesebb sikerrel igyekszik mindent megtenni, hogy a polgármester ötleteit véghez vigye, a falu életkörülményeit pedig jobbá tegye. Általában minden problémára próbálja megtalálni a tökéletes (és törvényes) megoldást. Az egyetlen, amire még nem sikerült megoldást találnia, hogy hogyan állítsa oltár elé a vőlegényét. 1–
Bodri György, „Gyuri” Lengyel Tamás Erika vőlegénye, fociedző, „a falu bikája”. Két legnagyobb szenvedélye a foci és a sportkocsija, utóbbira hihetetlen mértékű figyelmet bír szánni. Bár Erikát nagyon szereti, a házasság gondolatától irtózik, ezért amennyire csak lehet, el akarja húzni a közelgő esküvőt. Erika előtt meglehetősen sok csaja volt, de életének azt a szakaszát már lezártnak tekinti. Mégis a múlt többször visszaköszön, ami nem várt kalamajkákba sodorja őt. 1–
Berkics László, „Laci” Bánki Gergely A polgármester unokaöccse és beosztottja. Egy kedves, rendes fiatalember, bár néha eléggé teszetosza és naiv, ami kínos szituációk végtelen sorát eredményezi nála. Jórészt ő szenved a legtöbbet „Karcsi bácsikája” és Erika zseniálisnak gondolt ötletei miatt. Reménytelenül romantikus alkat, mindig az igazi, nagy szerelmet keresi az aktuális nőben. 1–
Stolek Gábor, „Stoki” Szabó Győző Körzeti megbízott rendfenntartó személy. Nagyon komolyan (néha túl komolyan) veszi a munkáját, pedig csupán egy járőrbiciklije, egy sípja, egy hangosbemondója és egy zseblámpája van a szolgálat ellátásához. Mégis ez nem gátolja meg, hogy a feladatát a lehető legalaposabban elvégezze. Az ostobasága már annál inkább. 1–
Ifj. Rádi János Schmied Zoltán A falu plébánosa, aki fényképész és modell múlttal is rendelkezik. Elkötelezett a hivatása iránt, annak ellenére, hogy a faluban minden facér lány odáig van érte, és nemegyszer próbálják megingatni cölibátusi fogadalmában. Zavarja, hogy a falunak nincs igazi temploma, és a híveket nehezen lehet az istentisztelet látogatására rávenni, ezért a lehetőségekhez mérten igyekszik változtatni ezen. Még a polgármester kétes erkölcsű ötletei sem jelenthetnek akadályt. 1–
Berkicsné Füleki Katalin, „Kati” Udvaros Dorottya A polgármester testvére, Laci édesanyja, nyugdíjazott magyartanárnő. Tudását és élettapasztalatait próbálja a falu legjavának átadni, ha szükség van rá (vagy ő épp annak látja). Anyáskodó típus, nemcsak Lacival, de a néha erkölcsi nevelést igénylő Károllyal is. Janó szerelmes belé. 1–
Dr. Rádi János, „Janó” Reviczky Gábor A falu jóságos doktor bácsija. Állatorvos, de embereket is kezel. A fizikai bajok ellátása mellett lelki segítségnyújtásért is gyakran fordulnak hozzá. A fia papi hivatását nem kifejezetten támogatja, mivel unokákat szeretne. Ezért mindig igyekszik őt egy-egy csinosabb páciense karjaiba terelni. 1–
Mokri Balázs, „Bazsó” Rusznák András Falubeli lakos, büntetett előéletű. Hiperaktivitás és suttyó stílus jellemzi. Nehezen érthető tolvajnyelven beszél. Súlyos kokainfüggő, amit többnyire az is jelez, hogy beszéd közben megállás nélkül szipog. 3–
Aradi Teréz, „Teca” Bata Éva A falu kocsmájának csaposa és tulajdonosa. Dekoratív szépség, viszont a modorával és a megjegyzéseivel bármelyik férfit képes egy pillanat alatt leteremteni. Néha az idegeire mennek a falusiak, de végső soron szereti az életet Pajkaszegen. Laci szerelmes belé, ám ő, sok falusi lányhoz hasonlóan, a pap után vágyakozik. Erikával ki nem állhatják egymást. 1–6
Virág Aladár, „Szifon” Debreczeny Csaba Közmunkások, bár sokkal inkább közmunka-kerülők. Az ásót többet támasztják, mint használják, leginkább viszont a kocsmapultot szeretik támasztani. Ők a legjobban beszervezhető, legolcsóbb munkaerő Károly számára, noha munkásságuk, legyen szó bármiről is, mindig hagy kivetnivalót maga után. Mindhárman rendkívül ostobák, ami számtalan komikus helyzet forrása. 1–
Bakos István, „Baki” Kerekes József 1–
Kafai Mátyás, „Matyi” Molnár Áron 1–4
Répa Árpád, „Árpi” Hevér Gábor Egy ügyefogyott testvérpár, akik az előző munkájuk elvesztése után először alkalmi munkákból próbálnak boldogulni, majd közmunkásnak állnak be. 5–
Répa Sándor, „Sanyi” Mészáros Tibor  5–
Hajdu Éva Györgyi Anna Hajdu Levente felesége, Nelli és Anikó édesanyja, Szifon fiatalkori szeretője. Ő veszi át a pajkaszegi kocsma vezetését, miután Teca felköltözik a fővárosba. 6–

A mi kis falunk szereposztás – Mellékszereplők

Szereplő Színész Megjegyzés Évadok
Bezzákné  Piroska Zsurzs Kati Falubeli asszonyok, akik a Pajkaszeget érintő történések hatására vagy szaftos pletykavonalat indítanak, vagy aktív résztvevőként belevetik magukat az eseményekbe. Mindkét folyamat mulatságos végkifejlettel jár. 1–
Zömbikné Gyöngyi Tóth Enikő 1–
Mari néni, „Manyó” Bede-Fazekas Annamária 1–
Joli néni Tímár Éva 1–
Gyűrűs Dorka, „Dóri” Ripli Zsuzsanna „A falu bombázója”, szépségversenygyőztes. A pap legelkötelezettebb híve és ostromlója. 1–
Varga Pál, „Pali bácsi” Dióssi Gábor Falubeli lakos, Saci édesapja, meglehetősen szenilis öregúr, aki sosem emlékszik arra, amit mondani akar, vagy kérdeznek tőle. 1–
Mokri Sándor Székely B. Miklós Falubeli lakos, Bazsó édesapja, a kocsma egyik törzsvendége. 1–
Tóni Almási Sándor Falubeli lakos, Stoki szomszédja, a kocsma egyik törzsvendége. 1–
Sümegi Imre Bezerédi Zoltán Pajkarét, a szomszédos falu polgármestere, Károly legnagyobb riválisa. Mindig igyekeznek lepipálni vagy megelőzni egymást valamiben. Olykor azonban, ha a szükség úgy kívánja, képesek össze is dolgozni. 1–
Morzsy Ferenc Csőre Gábor Pajkaréti fociedző, Gyuri riválisa. Gyuri ki nem állhatja őt, bár ironikus módon mindenben hasonlít rá. 1–4
Morzsyné Katalin, „Kata” Tolnai Klára Morzsy Ferenc felesége, Erika egykori osztálytársnője. Korábban Gyurival is járt, emiatt Erikával állandó rivalizálásban vannak. 1–4
Virágné Szombati Mária,[4] „Marcsi” Lévay Viktória Szifon és Baki feleségei, akik mindketten egyformán elégedetlenek naplopó férjeikkel. 1–
Bakosné Erzsi Závodszky Noémi 1–3
Balogh Zsuzsa Pokorny Lia Szemrevaló postásnő, aki több férfinak elcsavarja a fejét, köztük Laciét is. Miután egy népszámlálási felmérés szerint Pajkaszegnek nem volt elég lakosa, hogy önálló település maradjon, vállalta, hogy a faluba költözik, és ezzel megmentse annak fennállását. 2–
Temesi Ildikó Erdélyi Tímea Erika unokatestvére, pesti lakos, aki csak nyaralni jön le a faluba, ám ilyenkor Erikát megőrjíti kicsapongó stílusával. Amolyan se veled, se nélküled kapcsolatban él a barátjával, Norbival. Egyik ilyen szünetük alkalmával Laci barátnője lesz, majd egy hirtelen jött döntésből hozzámegy, de röviddel utána elválnak. 2–
Szabó Tibor Gáspár Tibor Erika szülei. Jóravaló emberek, bár néha előszeretettel szólnak bele Gyuri és Erika kapcsolatába, amit egyik fél sem vesz jó néven. A későbbiekben be is költöznek Erikáékhoz néhány hónapra, miután a párnak megszületnek az első gyerekeik. 2–
Szabóné Anna Náray Erika 2–
Hajdu Levente, „Svejk” Rába Roland Pajkaréti kocsmáros, aki kibérelte a pajkaszegi kisboltot. Nem kedveli se Tecát, se Pajkaszeget, mégis kénytelen elviselni, hogy az üzleti kapcsolatai a faluhoz kötik, már csak a felesége és a lányai révén is, akik a későbbiekben mind Pajkaszegen vállalnak munkát. 3–
Németh Lajos,[5] „Sváb” Sarkadi Kiss János Falubeli lakos, teherautósofőr, Mokri és Bazsó szomszédja, a kocsma egyik törzsvendége. 3–
Sulyok Tivadar Nagy Sándor Stoki kollégája, pajkaréti körzeti megbízott rendőr. Ugyanolyan együgyű, mint Stoki. Stokinál alacsonyabb rangban van (főtörzszászlós), viszont komolyabb felszereléssel rendelkezik, és a helybéliek is sokkal komolyabban veszik. 3–
András püspök Horváth Lajos Ottó Az esztergomi püspök, János atya felettese, dr. Kalmár Zsófia nagybátyja. Gyakran ellátogat Pajkaszegre, hogy ellenőrizze az ottani kisegyházat, ám ilyenkor mindig megbotránkoztatják a faluban történő furcsaságok és a nehezen tolerálható lakosok. 3–
Horváth Zsolt Fehér Tibor Újdonsült lakó a faluban, a Fészekrakó-program keretében költözik Pajkaszegre a feleségével, Vikivel. Komputergrafikusként dolgozik. Barátságos természetű, laza fiatal, aki igyekszik alkalmazkodni a falusi élethez és jó kapcsolatot ápolni a helyiekkel. 3–
Horváthné Kun Viktória, „Viki” Törőcsik Franciska Zsolt felesége. Zsolttal ellentétben nehezen viseli a pajkaszegi életet, zavarják a helyiek, a szegényes kulturális élet és a technikai visszamaradások. Emiatt végül el is hagyja Zsoltot. Később ideiglenesen átveszi Erika helyét a hivatalban, amikor ő várandós lesz. 3–7
Hajdu Kornélia,[6] „Nelli” Mikecz Estilla Hajdu Levente lánya, ő viszi a kisboltot apja helyett. A szépsége sok helybéli figyelmét felkelti. Zsolttal alakít ki bimbózó románcot. 4–
Berkics László Szarvas József Laci édesapja, aki több mint 30 év távollét után a fia és Ildikó esküvőjén bukkant fel újra. Időnként feltűnik a faluban, hogy megpróbálja bepótolni a fiával elvesztegetett időt és visszaédesgetni a volt feleségét. Janóval emiatt nyílt rivalizálásba kezd. 4–
Varga Sarolta, „Saci” Sodró Eliza Pali bácsi lánya. Kissé nehéz felfogású, de amúgy jóindulatú fiatal lány. Lacival alakítanak ki egy párt. 5–
Hajdu Anikó Döbrösi Laura Nelli testvére, Éva és Levente kisebbik lánya. Gyakran besegít a családjának a kisbolt és a kocsma üzemeltetésében. 5–
Dr. Kalmár Zsófia Peller Anna Háziorvos, a püspök unokahúga, aki a válását követően Pajkaszegen kezd el praktizálni. Szakmai tudása és profizmusa ellenére nehezen sikerül elnyernie a helyiek bizalmát, akik inkább Janó tősgyökeres falubeli személyéhez és (állatokon is) bevált módszereihez ragaszkodnak. 6–
Répáné Edit Kovács Patrícia Répa Árpád felesége, Rozika édesanyja, Sanyi sógornője. Nyers modorú, enyhe tájszólással beszélő, karakán nőszemély, aki nehezen tolerálja a férje és a sógora ügyetlenkedéseit, és ennek többször hangot is ad. 8–

Cikk ajánló: Müller ajándékkártya – Így nézd meg, mennyi van rajta!

A mi kis falunk szereposztás – Epizódszereplők